SHOEROOM

Women of Excellence Díj 2011

Posted in esemény, Felelőség by rekavago on 2011/11/02

Az AmCham Women of Excellence Díját idén megtisztelő módon én tervezhetem meg. Nemsokára itt a díjátadó, úgyhogy a szobor is finisben van. Addig is míg megérkeznek a képek, itt van egy részletesebb leírás az eseményről és a shortlistesekről, akinek tiszta szívből gratulálunk! Ezen linken pedig magáról az eseméynről tudhattok meg többet.

Az AmCham Kiválósági Díjra nyár óta lehetett jelölni olyan vezető szerepben dolgozó hölgyeket, akik mások számára is példát mutathatnak, legyen szó egy cég irányításáról, egy úttörő vállalkozás sikerre viteléről vagy akár a non-profit illetve a tudományos életben betöltött irányító szerepről. Az idén, akárcsak a tavalyi évben, 52 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A pályázatok egytől-egyig sikeres, inspiráló és példamutató nőkre hívták fel a szakmai zsűri figyelmét.

A zsűri döntése értelmében a döntőbe öt hölgy került: Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Matheidesz Réka, a WAMP alapítója és ügyvezető igazgatója; Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány alapítója és ügyvezetője; Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, illetve Szűts Ildikó, az OTP Bank vezérigazgatói tanácsadója és kommunikációs igazgatója.

Azonban a díjat csak egy hölgy nyerheti meg, így a nyertes személye november 8-án, az AmCham Esélyegyenlőségi konferenciájának végén derül ki a budavári Hilton szállóban.

A díj nyertesének Vágó Réka magyar cipő designer tervez és készít egy pár egyedi, személyreszabott cipőt, illetve az öt döntős a Franklin Covey jóvoltából részt vehet egy Leadership tréningen.

 

***

A döntősökről:

Király Júlia, Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke. Bankszakmai tudása, tapasztalatai és közvetlensége, intenzív szakmai vitáknak is teret engedő egyéni vezetési stílusa olyan inspiratív munkahelyi légkört teremt, ahol munkatársai egyre magasabb szintű teljesítmény elérésére válnak képessé. A Budapesti Corvinus Egyetem tiszteletbeli professzora és a Nemzetközi Bankárképző alapítója és volt vezérigazgatója. Alapvető és elévülhetetlen érdemei vannak a kereskedelmi banki szakképzés kialakításában, a hazai bankrendszer és szakembereinek fejlesztésében. Fáradhatatlan szakmai munkája mellett aktív sportoló, sőt másokat is sportolásra ösztönöz; szervezi a jegybank futócsapatát, aktív tagja a biciklis közösségnek.

Matheidesz Réka, WAMP
Mára a hazai kreatív ipar egyik nélkülözhetetlen szereplője; a WAMP (Wasárnapi Művészeti Piac) designfórum és urbánus találkozási pont egyik alapítója. Karrierjét EU finanszírozású nemzetközi projektek menedzselésével kezdte és segítette Magyarország EU-csatlakozásának létrejöttét is. Munkájának különlegessége az üzleti, civil és kulturális szektor összekötésében, a hazai designerek piaci helyzetének nagymértékű javításában és nemzetközi versenyképességük növelésében rejlik. Emellett felsőfokon beszél angolul, franciául, olaszul és portugálul. Jelenleg sikeresen egyezteti össze munkáját és családját, melynek férje és kétéves gyermeke örül a legjobban.

Patzauer Éva, Csodalámpa Alapítvány

2003-ban Éva és férje egy családi tragédia után döntöttek úgy, hogy megpróbálják enyhíteni mások hasonló szenvedéseit és megalapították a Csodalámpa Alapítványt. A szervezet célja, hogy olyan kisgyermekek kívánságait teljesítsék, akik valamilyen rendkívül súlyos, életüket fenyegető betegségben szenvednek, és olyan maradandó élményt nyújtsanak, mely képes megtörni és feledtetni a betegséggel járó szörnyű napi rutint. 2003 óta 1500 gyermek kívánságát teljesítették, a biciklitől a laptopon át focistákkal vagy a pápával való találkozásig. Az az elkötelezettség, mellyel csapatát vezeti, kívánságokat teljesít és nap mint nap megküzd a számtalan elutasító válasszal, mellyel a mai gazdasági helyzetben minden NGO találkozik, inspirál, elgondolkodásra késztet és tettekre ösztönöz.

Sándorné Dr. Kriszt Éva, Budapesti Gazdasági Főiskola

A hazai felsőoktatás egyetlen női rektoraként nemcsak a Budapesti Gazdasági Főiskolát tette a gazdasági felsőoktatás megkerülhetetlen szereplőjévé, hanem a Magyar Rektori Konferencia elnökeként , majd jelenleg társelnökeként, egy nagyon dinamikusan változó helyzetben az egyetemeket és főiskolákat is képviseli a társadalom és kormányzat felé. A BGF rektori pozícióját immár második ciklusban tölti be és stratégiai orientáltságú gondolkodásmódja mellett a szervezeten belül széles körben elismert kollégái felé tanúsított odafigyelése és az általa teremtett kellemes munkahelyi légkör. Amellett, hogy szakmai tudása, eredményei és vezetői képessége megkérdőjelezhetetlen és bárkit büszkeséggel töltene el, számára fia a legnagyobb büszkeség, aki jelenleg a Harvardon folytatja doktori tanulmányait.

Szűts Ildikó, OTP Bank

A Magyar Postánál eltöltött évei alatt, az 1990-es évek elejétől magas szakmai színvonalon és nagy empátiával dolgozta ki és vezette be az addig ismeretlen humán erőforrás-menedzsment és szervezetfejlesztési modelleket, vagy a humán kontrolling rendszert. Az érdekképviseletekkel való együttműködés során páratlan konfliktuskezelési és tárgyalási sikereket ért el, válságos periódusokban is végig megőrizve a munkabékét. A nehéz feladatokat nagy érzékenységgel, ugyanakkor megfelelő humorérzékkel párosítva, a női kedvességet és a férfias határozottságot jól kombinálva, sikeresen oldotta meg. Vezetése alatt a Magyar Posta nem szorult állami támogatásra és a HR szervezet számos nemzetközi díjat nyert. Jelenleg az OTP Bank kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik, munkásságával ott is példát állítva a fiatal női vezetők számára.

 

***

A Női Kiválósági Díjról:

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara az idén másodszor adja át a Női Kiválósági Díjat, hogy olyan nők teljesítményét ismerje el általa, akik szakmájukban és magánéletükben is sikeresek és mások számára is példamutató, inspiráló életet élnek. A DDB által tervezett kampány látványvilága is ezt az összetett szerepkört és a kiemelt vezető szerepet jeleníti meg egy igencsak feminin jelképrendszeren, egy női cipősszekrényen keresztül.

Dr. Jádi Németh Andrea, a zsűri elnöke elmondta, hogy “a cipősszekrény, nem véletlenül, erős sztereotípiára épít, számtalan szerepet jelenít meg. A vezérmondat azonban megfordítva is igaz, minden cipő mögött ott a nő; a kimagasló női vezető pedig nemcsak a szerepeivel, feladataival él együtt, hanem egy csapatot finom női beleérző képességgel, de következetesen és hatékonyan vezetni, motiválni képes példamutató, irányító személyiség. A díj tehát ebben az értelemben nem “karrier-díj”, hanem elismerésre, követésre méltó emberi-női értékek, magatartásformák, életstílus, életvezetés komplex értékelése.”

A Díj szervezői a cipő-párhuzamot a nyeremények koncepciójába is átemelték, így a zsűri több körös válogatása után első helyen végző hölgy az elismerésen túl egy exkluzív lehetőséget kap, hogy Vágó Rékával, a  nemzetközileg elismert magyar cipőtervezővel a saját igénye és ízlése szerint közösen alkossanak meg számára egy pár lábbelit.  Emellett  az öt döntős a Franklin Covey jóvoltából részt vehet egy Leadership tréningen a díjátadót követően.
Az AmCham-ről:
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) egy kormányzattól és pártpolitikától független civil szervezet, amely közel 450 tagvállalat érdekeit képviseli immár 22 éve. Az AmCham célja, hogy az amerikai és a nemzetközi üzleti élet vezető képviselője legyen Magyarországon, valamint, hogy hozzájáruljon az ország nemzetközi versenyképességének javulásához. A Kamara tevékenységének három fő pillére

Bátor Tábor

Posted in Felelőség by rekavago on 2010/03/10

Több, mint egy millió forint gyűlt össze a Bátor Tábor javára a Malackaraj gasztoblog szervezésében! Péter Anna mindent megtett, hogy az adományozók lelekesek legyenek, és siekrült. A családias hangulatú szombati Malackaraj születésnapon az adományozók között különféle ajándékokat sorsoltak ki.

A rekavago táska győztesét később közlöm, a név Annánál van, szigorún örzött helyen!:) Addig is, itt van a Bátor Tábor üzenete az adakozóknak és mindenkinek. Szép napot.

Tagged with:

Cipősdoboz akció

Posted in Felelőség by rekavago on 2009/12/03

Becsomagolt karácsonyi ajándékot kibontani nagy ajándék. A mézeskalács és gyanta illatú titkokat előhalászni a csomagolópapírok közül sokszor izgalmasabb, mint maguk a dolgok, amelyek előkerülnek. Aki inkább aranyszínű virgácsot szeret kapni, mint Mikulás formájú csokoládét, annak nem kell magyaráznom miért a Karácsony fénypontja a csomagolópapírt rosszcsontkodva tépkedni szerte szét. Karácsony reggel csak icipici kis pontocska a gyomorban az izgalom, ami estére hatalmas hegyé dagad, és lavinaként zúdul rá minden olyan tárgyra, amire a nevünk van felfüggesztve kis szalagokkal. A gyerekként még nem értettem, hogy nem az ajándéknak örülök, hanem hogy kibonthatom, hogy találok valamit, hogy apok egy titkot, amit feltörthetek. Minden évben kapok ilyet, és adhatok is. Nem csak a saját szeretteimnek, hanem olyanoknak is akiket nem ismerek, és egyetlen közös bennünk a várakozás, az icipici kis izgalom a gyomrunkban karácsony reggelén.

Nekem nagyon sok cipősdobozom van, és mindig találok köztük olyat, amit megtölthetek egy kisgyereknek kicsi de használható titkokkal, és becsomagolhatom mézeskalács és gyanta illatú csomagolópapírba. Mert az ajándék kibontásánál csak egy nagyszerűbb érzést ismerek: az ajándékozásét, ezt viszont csak fölnőttként érti igazán az ember. Van neked is cipősdobozod?

Részletekért klikkelj ide: www.ciposdoboz.hu

Tagged with: , ,
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.